ORVOSAINK

Dr. Döngölő Flóra - fogorvos, szakmai vezető

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem 2017-ben. Ezután szakorvosképzésemet a SE Fogászati- és Szájsebészeti Oktató Intézetében kezdtem meg, gyermekfogászat szakirányon. Itt rövid idő alatt sokrétű tapasztalatra tehettem szert és széles körben megismerkedhettem nemcsak a gyermekfogászat, de az általános fogászat különböző területeivel is. Gyermekfogászati munkám kiemelten fontos része a gyermekek bizalmának elnyerése, amiért nap, mint nap lelkesen és könnyedén dolgozom játékos, laza kommunikációs technikák alkalmazásával. Érdeklődésem középpontjában a gyermekfogászati kezeléseken kívül az endodoncia áll. Tudásomat folyamatosan fejlesztem továbbképzéseken és a szakirodalom olvasásával. Hiszek abban, hogy a gyermekekkel való munka a fogorvoslás egyik nagyon fontos ága és a gyermekek legmagasabb szintű ellátása csak speciálisan képzett szakemberekkel biztosítható.

Dr. Hantos Kinga - fogorvos

Az egyetem első éve után egy évre kimentem Skóciába, ahol egy családnál 4 gyerekre vigyáztam. Azt hiszem, ott tanultam meg először a gyerekek nyelvén beszélni, pedig akkor még nem sejtettem, hogy évekkel később főként ők fognak majd beülni fogorvosi székembe. A Semmelweis Egyetemen diplomáztam, az utolsó évemben a Karolinskan jártam Stockholmban. Ezután rezidens képzésen vettem részt a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikán. A rezidens képzés után Hollandiába mentem, és közel 10 évet töltöttem ott. 5 évet dolgoztam egy gyerekklinikán, és mellette egy magánrendelőben is, ahol rendszeresen hozzám küldték a gyerkőcöket - mondván, mi úgyis jól kijövünk! Ezután Izraelben önkénteskedtem fél éven keresztül egy Jeruzsálemi gyerekklinikán, ahol sok tapasztalatszerzésre volt lehetőségem. Végül hazajöttem Budapestre, hogy letegyem a fogszabályzó szakvizsgát - ez jelenleg folyamatban van. Közben megszületett a kislányom, ezért úgy döntöttem, hogy maradok és most az itthoni gyermekek mosolyát szeretném szebbé varázsolni, őket szeretném biztatni és meggyőzni, hogy egy fogászati kezelés egyáltalán nem kell, hogy félelmetes legyen. Fontosnak tartom, hogy mindent részletesen elmagyarázzak még a legkisebbeknek is, természetesen mindenkinek a saját nyelvén. Mindig próbálom a maximumot nyújtani, hogy pozitív élményekkel távozzanak, és ha szükség van rá, örömmel térjenek vissza hozzánk.

Dr. Sebestyén Nikolett - fogorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Gyermekkoromban valószínűleg jóízűen nevettem volna, ha azt mondja valaki, felnőttként egy fogászati rendelő lesz az a hely, ahol otthonosan mozgok és élvezem, hogy ott lehetek. És most, évekkel később mégis alig várom, hogy egyaránt gyermekek és felnőttek arcára egészséges és szép mosolyt csaljak. Hiszem azt, hogy a kezelések telhetnek kellemes légkörben, ezzel már gyermekkorban megalapozva azt, hogy később a fogorvoshoz járás egy komfortos, természetes és rendszeres tevékenységgé váljon. A fogak megmentésén kívül szeretek nagyokat sétálni, kirándulni, nyáron fagyikat, télen pedig forrócsokikat kóstolni.

Dr. Szukhentrunk Szandra - fogorvos

Fogorvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán szereztem. Gyerekkorom óta tudom, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, és segíteni nekik, így érdeklődésem korán az orvoslás felé fordult. Már az egyetemi éveim alatt is a gyerekekkel töltött idő és munka adta a legnagyobb örömet, mindig lenyűgözött nyitottságuk, bátorságuk és őszinteségük. Munkám során a legfontosabb elismerés számomra, amikor az esetleges kezdeti félelmeket legyőzve mind a gyermekek, mind a szülők bizalommal, bátran és mosolyogva járnak vissza hozzám további kezelésekre, kontrollra. A kedves, bizalomteljes légkör megteremtésén túl fontosnak tartom a szakmai korrektséget és precizitást, tudásomat továbbképzéseken való részvétellel, illetve tudományos cikkek olvasásával igyekszem naprakészen tartani.

CSAPATUNK

Czanka Erika - vezető fogászati asszisztens

Nagy örömömre szolgál, hogy csatlakozhattam a Manó Dental csapatához. Gyermekfogászati, valamint fogszabályzási szakrendelésen eltöltött éveim alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert. Pörgős, vidám, örök optimista természetemmel igyekszem megkönnyíteni kollégáim munkáját, és megszerettetni a fogászati kezelést a gyerekekkel. Számomra a legnagyobb elismerés a munkám során, amikor látom a gyerekeket mosolyogva kiszállni a fogorvosi székből, egy-egy kezelést követően, majd újra találkozni velük a következő alkalommal.

Dr. Sebestyén Nikolett - fogorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Gyermekkoromban valószínűleg jóízűen nevettem volna, ha azt mondja valaki, felnőttként egy fogászati rendelő lesz az a hely, ahol otthonosan mozgok és élvezem, hogy ott lehetek. És most, évekkel később mégis alig várom, hogy egyaránt gyermekek és felnőttek arcára egészséges és szép mosolyt csaljak. Hiszem azt, hogy a kezelések telhetnek kellemes légkörben, ezzel már gyermekkorban megalapozva azt, hogy később a fogorvoshoz járás egy komfortos, természetes és rendszeres tevékenységgé váljon. A fogak megmentésén kívül szeretek nagyokat sétálni, kirándulni, nyáron fagyikat, télen pedig forrócsokikat kóstolni.

Dr. Szukhentrunk Szandra - fogorvos

Fogorvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán szereztem. Gyerekkorom óta tudom, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, és segíteni nekik, így érdeklődésem korán az orvoslás felé fordult. Már az egyetemi éveim alatt is a gyerekekkel töltött idő és munka adta a legnagyobb örömet, mindig lenyűgözött nyitottságuk, bátorságuk és őszinteségük. Munkám során a legfontosabb elismerés számomra, amikor az esetleges kezdeti félelmeket legyőzve mind a gyermekek, mind a szülők bizalommal, bátran és mosolyogva járnak vissza hozzám további kezelésekre, kontrollra. A kedves, bizalomteljes légkör megteremtésén túl fontosnak tartom a szakmai korrektséget és precizitást, tudásomat továbbképzéseken való részvétellel, illetve tudományos cikkek olvasásával igyekszem naprakészen tartani.

Számadó Petra - front office manager

A gyerekek és a velük való kapcsolat már több éve az életem fontos része. Korábban óvodapedagógusként és kisgyermekgondozóként dolgoztam. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója vagyok. Örülök, hogy egy olyan vidám csapat tagja lehetek, amelynek szintén fontos a gyermekközpontúság és a szakértelem. A Manó Dentál recepciósaként én is arra törekszem, hogy egy pozitív élménnyé váljon a fogorvosi látogatás. Szabadidőmben szeretek társasozni, meséket, történeteket hallgatni és olvasni, kirándulni.